Dicsérjétek az Urat! - Némethné Bodnár Márta
Református Énekeskönyv 340. dicséret

1. Te drága Jézus, mi történt te véled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted?

2. Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek.

3. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam.

4. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért: A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg.

5. Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben ott áll az Isten.

6. Ó mérhetetlen szeretet, csodás hit, Amely a kínok zord útjára rávitt! Én vígadozva élek és örömben, Te kín-özönben.

 7. Ó nagy Királyom, minden kor Királya, Hűségedet hogy hirdesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat?

8. Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Éneklek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve Téged.

Pontosan emlékszem arra a meglepettségre, amikor egyik gyermekünk egy út mellett állított kereszten először fedezte fel Jézus alakját, ahogyan szenvedve néz ránk, emberekre. Érthetetlen volt számára és megkérdezte: miért van a kereszten Jézus? De nem csak a gyermekek kérdése lehet ez, hanem sok felnőttben, bennünk is megfogalmazódhat – gondolatban -  a nagyhét eseményeit látva a kérdés az énekíróval együtt: „A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted?" A megértése ennek a szenvedésnek akkor kezdődik el, ha a kérdésben ott van a vágy a válaszra. Ha a gondolati kérdés valódi kérdés lesz Jézushoz. Akkor előbb-utóbb a kereszten szenvedő Jézusban felismerjük azt az Urat, aki helyettünk hordozta el a büntetést: „Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit te szenvedsz, Jézus, én okoztam, fejedre hoztam." Már nem csupán egy rajtam kívül álló szenvedéstörténet, amit a nagyhét elmond, hanem ez már rólam is szól. Az életemet már másként látom: Isten ellen vétkeztem én is, Jézus értem is szenvedett, de Isten mérhetetlen szeretete Jézusban nekem is szól.
Az ének szerzője, Hermann János lelkész sok nyomorúságot élt meg életében, és élete utolsó 24 évét (!) állandó testi fájdalmak között töltötte. Mégis, Krisztus keresztáldozatát látva ki tudja mondani: „Én vigadozva élek és örömben, Te kín-özönben." Jézus szenvedése mellett saját kínjain túllát, és élete fő kérdése ez: hogy tudnám ezt a szeretetet meghálálni? Mit adhatok neked? Ezt a szeretetet lehetetlen meghálálni – tudja jól -, de az az öröm tölti be, hogy ezért az áldozatért egykor majd a mennyben örökké dicsérheti az Urat. A nagyhét eseményeit szemlélve mi is eljuthatunk a hála szaváig: köszönjük Urunk, hogy mindezt megtetted értünk! Szeretnénk egész életünket letenni előtted, bűneinket megvallani. Szabadíts fel bennünket bűneink, szenvedéseink terhe alól, hogy tudjunk hálás életet élni már itt a földön a Te dicsőségedre. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy ezen a nagyhéten is Rád tekintve személyesen érintődjünk meg, változtasd az életünket Hozzád ragaszkodó, Neked hálás életté. Ámen