„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt."  Máté 10,32

A konfirmáció felnőtt korban az a bizonyságtétel, amellyel valaki megvallja hitét és elkötelezi magát, hogy református egyházunk hitvallásai szerint vezeti életét.

Felnőtt konfirmációra kerül sor, ha:

  • valaki felnőttként keresztelkedik meg, megismerkedik a hit útjával
  • gyermekként megkeresztelték, de nem konfirmált és most ezt önként vállalja
  • más felekezetben keresztelték, de református hitünket vallja és abban él

A felnőtt konfirmációra jelentkezhetnek gyülekezeti tagok, házastársaik, gyermekeiket megkeresztelni akaró szülők, házasságra készülők és mindazok, akik szeretnék hitbeli bizonyosságukat elmélyíteni. Minden esztendőben szeptember végén szervezzük csoportjainkat, melyek heti/kétheti rendszerességgel húsvétig tartanak. A beszélgetések alatt, átbeszéljük a Biblia nagy témáit és hitvallásunk sarokpontjait.

Felnőttek keresztelése a konfirmációra való felkészüléssel együttesen történik. Mivel a felnőtt már maga dönt a keresztség felvételéről, ezért a hitvallástétel és keresztség összekapcsolódik.

További részletekért érdeklődni lehet a Lelkészi Hivatalban.

Lelkészi hivatal 

1165 Budapest, Baross Gábor utca 23.

Telefon

+36-1-4036855 / +36-30-867-8968